SZENVEDÉLYBETEG CSALÁDBAN FELNŐTT GYERMEKEK

A függőség családi betegség. Egy olyan családi - rendszerszintű probléma, amely minden családtagot érint és amelyhez lehetetlen az egészséges alkalmazkodás. Ennek megfelelően, a függőséget, ezen belül a szerfüggőséget, alkoholizmust is rendszerproblémaként kezeljük. A probléma hatással van a rendszer minden egyes tagjára, elsősorban a szenvedélybetegre/ függőre, de nem kevésbé része a problémának a rendszer többi tagja: a szülők, a házastárs és persze a gyerekek. Ebben a bejegyzésben arra igyekszem fókuszálni, hogy mit jelent az, ha valaki egy szenvedélybetegségben érintett családban nő fel, hogyan kapja meg a diszfunkcionális családba születő gyermek, akár már a magzati korban azokat a hatásokat, amelyek aztán életének minden elkövetkező szakaszában alakítják, formálják, tanítják és terelik valamilyen irányba.

Méhen belüli időszak

Akár egy méhen belüli magzatról is beszélhetünk, mint szenvedélybeteg hozzátartozójáról, sőt, ez a meghatározás hatványozottan igaz lehet, ha a szerhasználó maga az anya. Ugyanakkor, számos közvetett, erős hatás éri a magzatot akkor is, ha a kismama fokozottan és krónikusan stresszes állapotban van, esetleg bántalmazó közegben él. Ez akkor is elmondható, ha az állapotos személy komoly viselkedési addikciókkal küzd (pl.; szerencsejáték), aminek következtében kialvatlan, átrendezett cirkadián ritmusban él, vagy a stresszhormonok fokozott és abnormális mértékű kiválasztása rontja a születendő gyermek esélyeit az egészséges világrajövetelre. A leggyakrabban, a valamilyen addikcióban szenvedő anyák valamilyen szerfüggőségben érintettek, amely a gyermeket is értelemszerűen szerfogyasztóvá teszi (Marjai és Tóth, 2022). Ennek egyik legtragikusabb és legemlékezetesebb történelmi bizonyítéka volt, a Nyugat-Németországi Contergan-bébik születése. Az ötvenes években került piacra először a Contergan nevű thalidomid tartalmú gyógyszer, elsősorban Nyugat-Németországban, majd más országokban, melyet a várandós anyák hányingerének csökkentésére is alkalmaztak és recept nélkül volt beszerezhető. A gyógyszer elterjedését követő időszakban aztán egy újfajta születési rendellenesség ütötte fel a fejét, amely során az újszülöttek deformált vagy hiányzó végtagokkal jöttek a világra. A gyógyszerhasználat és a rendellenesség közti összefüggést aztán 1961-ben fedezték fel, és ez örök felkiáltójel maradt, a kémiai szerek magzatra gyakorolt hatásait tekintve. Itt persze még szó sem volt függőségről, de például a magzati alkohol-szindróma néven ismert tünetegyüttest, már az ötvenes években is leírta az orvostudomány. A Floppy-bébi szindróma, a kismama benzodiazepim használatának következményeként előforduló jelenség, amelynek tünetei, hogy az újszülött roppant aluszékony, testhője alacsony, izomzata tónustalan. Itt egyfajta túladagolásról beszélünk a magzat esetében, az anya túlzott nyugtató használatának köszönhetően (Kaler-Hussein, 2020). Ezekből a példákból, azt hiszem megfelelően körvonalazódik, hogy a szenvedélybetegségben való családi érintettség, akár már magzati korban is elkezdődhet.

Fejlődő gyermekek

Számos kutatás bizonyítja, hogy a szenvedélybeteg családokban felnővő gyermekek körében, az addikciók kockázata hatványozottan van jelen (Verdejo-Gracía et al., 2008). A függőségek estebében ezeket az oksági megfontolásokat és eredményeket, mindig biopszicho-szociális modellben kell, hogy értelmezzük. A szakirodalom gyakran hangsúlyt helyez Erikson pszichoszociális fejlődéselméletére (Cole és Cole, 2003), amely lényegében az emberi életút olyan forgatókönyvét vázolja fel, amely bemutatja, hogy mely szakaszokon kell keresztülmennünk, milyen krízisek megoldásán át nyerhetjük el személyiségünk egészséges fejlődéséhez szükséges énerőinket, a bölcsőtől egészen az idős korig. A szülői szenvedélybetegség jelenléte átrendezi ezeket a szakaszokat és a gyermeket életkorának nem megfelelő, az adott fejlődési szakaszba be nem illeszthető kihívások elé állítja. A gyermekek, fejlődésük során igyekeznek alkalmazkodni az elsődleges fejlődési tér: a család szabályrendszeréhez, viszonyaihoz szerepeihez. Diszfunkcionális családnak nevezzük azokat a családi rendszereket, melyek nem képesek betölteni megfelelően egy egészséges család (ha van ilyen) funkcióit, mint családi szabályrendszer működtetése, érett, adekvát kommunikáció, érzelmek/ indulatok kezelése, bizalom, intimitás, felelősség, fejlődés preferálása, modellezése. A diszfunkcionális családok jellemzőit, Komáromi (2009) nyomán foglalhatjuk össze, az alábbi táblázat szerint:

Családi jellemzők	Egészséges család esetén	Diszfunkcionális cslád
Határok	Egyértelmű, rugalmas, átjárható	Merev, sérült, kaotikus
Családi szerkezet	Világos, ép	Átláthatatlan, instabil
Családi hiererchia	Szülői tekintély megléte	Szülőnek nincs tekitélye
Szabályrendszer	Követhető, számonkérhető	Következetlen, nem kérhető számon
Kommunikáció	Nyílt, egyértelmű, kölcsönös	Tabuk, titkok
Érzelmek kezelése	Mindenki által kívánt, megfelelően kontrollált	Tiltott, alulkontrollált
Bizalom	Őszinte	Bizalom hiánya
Intimitás	Egészséges, elmélyülő	Gátolt, sérült
Felelősség	Mindenkinek a szerepének megfelelő	Aszimmetrikus eloszlása a felelősségnek
Fejlődés	Mindenkinek lehetősége van a fejlődésre	Az egyik családtak fejlődése a többire veszélyt jelent

Az ilyen, sérült, diszfunkcionális működéssel leírható családi rendszerekben (amely igen gyakori a függőséggel terhelt családok esetében), a fejlődő gyermektől a természetestől eltérő alkalmazkodási helyzeteket teremt. Az ilyen családban felcseperedő gyermek alapélménye a bizonytalansághoz, kiszámíthatatlansághoz való alkalmazkodás szükségessége, amely minta erősen rögzülhet és az egyén felnőttkorára is tovább viheti (Marjai-Tóth, 2022).

Az ilyen családi rendszerekhez való alkalmazkodás, jól artikulálható szerepeket hív életre a gyermekeknél. Ezek minden esetben azt az igényt szolgálják, hogy elfedjék a család egészségtelen működését és egyfajta szelepként szolgáljanak az ott keletkezett feszültség levezetésére, illetve a családi torzult homeosztázis fenntartására. Nehéz dolga van annak a pedagógus, vagy szociális munkás kollégának, aki igyekszik felfedezni, kiszűrni azokat a gyermekeket, aki ilyen beteg rendszerekből érkeznek, hiszen ezek a gyermekek gyakran szinte problémamentesek, magasan teljesítenek, vagy egészen láthatatlanok, hiszen viselkedésük a célt is magába foglalja, ami nem más, mint könnyíteni a beteg családi rendszer terhein, elfedni, kijavítani azokat. Böszörményi-Nagy (1966) nyomán a szakirodalom négy ilyen gyermeki szerepet szokott tárgyalni elsősorban:

A Hős

A Hős típusú gyermek kiválóságával, magas iskolai, - sport, - vagy egyéb teljesítményével igyekszik a sérült családról elvonni a figyelmet, illetve a csorbát kiküszöbölni a család vélt vagy valós megítélésén. Általában a legidősebb leánygyermek, akire ez a szerep jut. Az ilyen gyermek látszólag éretten, felnőttesen, gyakran „koravén”, vagyis életkorával nem kongruens módon viselkedik. Ez gyakran kapcsolható a parentifikáció jelenségéhez is, mikor a szülői alrendszer feladatait a gyermek kénytelen ellátni. Az ilyen gyermek alapvető motivációjaként, a gyermekkori bűntudat és félelem jelölhető meg és az ilyen viselkedésminták később, felnőtt korában a kényszeres teljesítmény, akár munkafüggőség irányába vihetik. Biztonságérzetét a körülmények akkurátus kontrolljával igyekszik elérni és fenntartani. Alapvető élménye, hogy a maximalizált teljesítmény az egyedüli indikátora a szerethetőségnek és megelégedettségnek, ami inkább csak egy elképzelt állapot marad számára.

A Fekete Bárány

A Fekete Bárány, vagy más szakirodalmakban a Bűnbakként megfogalmazott szerep, a Hős szerepétől látszólag ellentétes vektoron működik, mégis a viselkedésminta motivációja ugyanaz. Egyes szakirodalmak szerint (Petke-Tremkó, 2015), nem túlzás kijelenteni, hogy a devianciákkal és határfeszegetésekkel leírható Bűnbak, felkínálja saját magát annak érdekében, hogy a család egyéb fogyatékosságairól a figyelmet elvonja. Az ilyen gyermek számára, alapvető érzéstartomány az elutasítottság, az el nem fogadottság, kívülállóság és harag érzése. Jellemzően alacsony önbecsüléssel bírnak ezek a gyermekek és az ilyen módon gyakorolt szerep, amennyiben rögzül, a későbbi életszakaszokban további devianciákkal, szerhasználattal, kriminalitással asszociálhat (Kapitány-Föveny, 2019).

Az Elveszett Gyermek

Ez a szerep, az előző kettővel ellentétben, sem a negatív, sem a pozitív pólushoz nem köthető. A gyermek szinte észrevétlen marad a család és tágabb környezete számára, így adaptálódik. Alkalmazkodása szélsőséges és mint erény jelenik meg a rendszer számára. Tehermentesíti a családot láthatatlan, súlytalan jelenlétével. Az ilyen szerepben rögzült személy a későbbiekben az önérvényesítés, a saját érdekeinek képviselete terén szenvedhet leginkább sérüléseket. Önmagát, vágyait megfogalmazni, célokat kitűzni és megvalósítani képtelen személlyé válhat és a jelentéktelenség meghatározó érzését egész életén át, mint alapélményt cipelheti magával.

A Bohóc

A Bohóc szerepben alkalmazkodó gyermek, mint a kifejezés is mutatja, játékosságával, szórakoztató expresszióival éri el, hogy megkapja a család és tágabb környezete figyelmét és elterelje azt a rendszer egyéb problémáiról. A Hőshöz és a Láthatalan gyermekhez hasonlóan ő sem problémás gyerek, a felszínen jól funkcionál, népszerű, így javít a család renoméján. Figyelem iránti igénye, gyakran felnőttkorban is megmaradhat és képezheti önértékelésének egyedüli stabil forrását.

A felsorolt szerepek közös jellemzője a beteg szülőhöz és családi rendszerhez való kitartó és megkérdőjelezhetetlen lojalitás, olyan áron is, hogy saját életében ezzel az eriksoni szakaszok egészséges beteljesülése ellehetetlenül .

Megoldási, támogatási lehetőségek

Nehéz kérdés a szakma számára, hogy miként lehet egy rosszul működő, szenvedélybeteg családból érkező gyermeket támogatni, megerősíteni olyan módon, hogy ne a számára legfontosabb közeggel, a családjával fordítsuk szembe. Magyarországon, néhány évvel ezelőtt a Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális szolgálata igyekezett irányokat kijelölni a szenvedélybeteg családokban felnövekvő gyermekekkel foglalkozó szakemberek számára. Alapvető kiindulási pontként tekintettek R. Margaret Cork, The Forgotten Children (1969) munkájára és „elfeledett gyermekként” nevesítik mindazokat, akik szenvedélybeteg szülők mellett nőttek fel. Ezek a szakemberek, néhány jól körvonalazható ajánlást is megfogalmaznak, elkerülve az ítélkezést, stigmatizálást vagy kinyilatkoztatást. Szerintük az első és legfontosabb tényező, az értő hallgatás. Mindenekelőtt fogalmazzák meg a hozzánk forduló gyermek nyitott, empatikus és türelmes meghallgatását, befogadva mindazt, amit a gyermek képes és szeretne megosztani. Néhány üzenete is megfogalmaznak, amelyeket az ítélkezés és általános érvényűnek vélt kinyilatkoztatások helyett érdemesnek tartanak átadni a gyermekeknek:

„Bármi olyat tapasztalsz otthon, amely számodra kellemetlen, nem te tehetsz róla.” - a fájdalom, bűntudat és szégyen érzésének oldása.
„Nem tudsz változtatni az ivási szokásokon, de nem azért, mert valamit rosszul csinálsz, hanem azért, mert nem rajtad múlik.” – a gyermekben kialakulhat egy túlzott felelősségvállalás, törekvés a helyzet megváltoztatására, amely eredménytelen marad, ugyanakkor eltávolíthatja azoktól a gyermeki örömforrásoktól és tevékenységektől, amelyek gyermekiségét jelentik.
„Ha jól érzed magad, az teljesen rendben van. Ezzel nem ártasz senkinek.” – a gyermek, aki a patológiás rendszer része, önkéntelenül saját egészségének védelméről mond le, amelyhez perig joga van és amelynek gyakorlása az első lépés lehet afelé, hogy egészséges és autonóm felnőtté váljon.
Ha úgy érzed bajban vagy, a legjobb, amit tehetsz, ha segítséget kérsz.” - ennek előfeltétele, hogy a gyermek tágabb szociális rendszerében legyen egy valóban elérhető, rendelkezésére álló segítségforrás. Fontos annak tudatosítása, hogy sajnos a hazánkban berögzült kulturális narratívával ellentétben, a segítségkérés nem a gyengeség jele (Marjai-Tóth, 2022). Ehhez hasonló ajánlásokat fogalmaz meg az Alalteen önsegítő közössége is. A fiatalok ilyen irányba való delegációja is fontos aspektusa lehet a segítségnyújtásnak.

Ahhoz, hogy a gyermeken hosszútávon segíteni tudjuk, az egész családi rendszer megsegítése lehet a cél. Véleményem szerint, ennek első lépése magának a problémának- a függőségnek /alkoholizmusnak a kezelése kell, hogy legyen. Ma már számos magas szintű ellátást nyújtó kezelőhely létezik a szenvedélybetegek számára hazánkban is. Ezeknek, a betegség aktuális progressziós szintjének megfelelő formáját érdemes választani és a beteget abba az irányba segíteni. Ezt megelőzheti bizonyos szintű felkészítő előgondozás, amely a pszichológus feladata lehet. Ez magába foglalhatja a szenvedélybetegségre jellemző tagadás, hárítás, bagatellizálás átkeretezését, a segítségkérés szükségességének tisztázását. Ugyanakkor kétszemélyes helyzetben, egyéni terápiában foglalkozni egy súlyos függővel, szerintem nem előremutató. Elvárható, hogy a segítő szakember tisztában legyen az ellátórendszerben fellelhető professzionális kezelőhelyekre vezető szakmai útvonalakkal és annak mikéntjével, hogy a hozzá forduló klienst hogyan delegálja a számára megfelelő helyre. Jó, ha a szakember tud az önsegítő közösségek létezéséről, mint Anonim Alkoholisták, Névtelen Anyagosok, Al-anon (Szenvedélybetegek hozzátartozói), ACA (Alkoholisták Felnőtt Gyermekei) etc. Ezek a sorstársi közösségek jelentős segítséget és iránymutatást adhatnak a még aktív szerhasználó személynek.

Felhasznált irodalom

Cole, M. & Cole, S. R. (2003). Fejlődéslélektan. Budapest: Osiris

Cork, R. M. (1969). The forgotten children. Addiction Research Foundation of Ontario.

Böszörmenyi-Nagy, I. (1966). From family therapy to a psychology of relationships: Fictions of the individual and fictions of the family. Comprehensive Psychiatry 7, 408-423.

Kaler, J., Hussain, A. (2020). “Floppy Baby Syndrome: A Comprehensive Review of the Chromosomal Abnormalities and Gene Mutations”. EC Paediatrics 9.2 01-32.

Kapitány-Föveny, M. (2019). Ezerarcú függőség-Felismerés és felépülés. HVG Könyvek.

Nagy, Zs. (2018). Az üveghegyen túl. A felépülés életrendje és értékrendje 12 lépéses programokban józanodó szerfüggők körében. Budapest, Magyarország: L’Harmattan kiadó.

Marjai, K., Tóth, A. (2022). Vízből katicát-Hozzátartozói jelenlét a függőségben. Medicina.

Verdejo-García, A. – Lawrence, A. J. – Clark, L. (2008). Impulsivity as a vulnerability marker for substance-use disorders: Review of findings from high-risk research, problem gamblers and genetic association studies. Neuroscience & Biobehavioral Reviews, 32, 777-810.

Petke, Zs., Tremkó, M. (2015). Felépülés a függőségből: szerencsejáték és szerhasználat. Medicina.

Kérdése van vagy időpontot szeretne kérni?

Kérdése van
vagy időpontot szeretne kérni?