Részlet a „A cselekvő program - A józanságmunka és az absztinenciában eltöltött idő hatásai az észlelt stressz szintre és szubjektív jól-létre, 12 lépésesprogramokban józanodó szerfüggőknél” (2020) című államvizsga dolgozatomból, Máté Gábor, A sóvárgás démona (2008) című könyve nyomán.
Fontos kérdés lehet, hogy miért válik valaki drogfüggővé, vagy megszállott alkoholistává? Milyen anya-gyermek kapcsolat, milyen szenzitív időszakban bevésett imprinting, korai élmények, neurológiai működés, milyen diszfunkcionális családi rendszer, személyiségjegyek és vulnerabilitás összessége vezet ahhoz, hogy valaki kényszeres szerhasználó legyen. És még érdekesebb a kérdés, hogyan lehet, hogy mások ezzel ellentétben nem válnak kényszeres használóvá, az alkohol vagy akár a drogok élvezete mellett sem? A drogok okozzák-e a függőséget? Azt gondolom, ez túl egyszerű magyarázat lenne erre a komplex és irracionális jelenségre. Ha bizonyos vegyületek önmagukban addikcióhoz vezetnének, rengeteg gyógyszert nem alkalmazhatna az orvostudomány. Több nagyszabású kísérlet és metaanalitikus vizsgálat is tárgyalta, a nagyfokú krónikus fájdalomban szenvedő betegek, opioidok szedését követő hozzászokási mutatóit, melyekből az derült ki, hogy nem nőtt ezeknek a betegeknek a körében az addikció kockázata, a kezelést és a tünetek rendeződését követően (Furlan, 2006). A Harvard egyetem doktora, Lance Dodes szavaival: „az addikció, olyan emberi probléma, melynek okát nem a drogokban vagy azok fizikai hatékonyságában kell keresnünk” (Dodes, 2002). A tények azt látszanak körvonalazni, hogy bizonyos személyeknél, sokkal nagyobb a kockázata az addikció kialakulásának, mint másoknál. Vagyis nem is annyira a szer milyensége a döntő, hanem az adott személy szükségletei, vagyis, hogy mire használja a drogot.
Talán mindnyájan hallottunk már olyan állatkísérletekről, ahol a kísérleti patkányokban szerfüggőséget sikerült kialakítani. Copeland (2005) roppant szellemesen megjegyzi, az ilyen jellegű patkánykísérletek nyomán, hogy azok az egyedek, amelyek az ételadagoló pedált teljes elhanyagolása mellett, a kokainadagoló pedál nyomkodása közben pusztultak éhen, nem nőttek fel szociálisan hátrányos körülmények között és nem vesztették el az állásukat, így kár lenne azon vitatkozni, hogy a drog önmagában kialakít e szélsőséges, akár halálos kimenetelű függőséget. A gondolat érdekes, viszont Copeland talán nem elég körültekintő. Bruce Alexander (1981) brit pszichológus felhívja a figyelmet arra, hogy a kísérleti patkányoknál könnyedén kialakítható az addiktív viselkedés, melynek fő okát abban látja, hogy ezek az állatok természetes közegükből kiszakítva, olykor izolált és roppant stresszes körülmények között élnek. Ennek bizonyítására, a természetes közeghez leginkább hasonló „patkányparkot” hozott létre. Ennek alapterülete két százszor volt nagyobb a megszokott patkányketreceknél, természetes szerves berendezéssel, üres konzervdobozokkal és egyszerre legfeljebb tizenhat-húsz, mindkét nem béli lakóval. Kiderült, hogy ebben a közegben szinte képtelenség a patkányokat rászoktatni a morfiumra, amit még akkor is kerülnek, ha megédesítik az oldatot, vagy, ha amúgy már fizikai dependenciát alakítottak ki náluk korábban (Meaney, 2002). További érdekesség a témában a vietnami veteránokkal végzett megfigyelések, amik hasonló eredményekkel zárultak. Tudjuk, hogy a vietnami hadszíntéren az amerikai fiatal katonák húsz százaléka lett opiátfüggő (a szakmai kritériumokat is kimerítve), míg előtte ez mindössze egy százalékról volt elmondható. De, ami ennél is érdekesebb, hogy a hazatérés után, soha nem látott mértékű remisszió volt megfigyelhető. Az említett húsz százalék, a hazatérést követően lecsökkent a háborút megelőző egy százalékra. Vagyis a stressz, félelem, szorongás és szeretteiktől való izoláció megszűnésével, a droghasználat is megszűnt (Robins, 1974).
