Szia!
Jól tetted, hogy megkerestél a kérdéssel és megtisztelsz vele.
Igyekszem néhány gondolatot összefoglalni, ami reményeim szerint hasznos lehet számodra.
Kérdésedre, igen, foglalkozom a témával. Elsősorban, a saját felépülésemmel a függőségből, ezen túlmutatva, jelenleg tanulom és kutatom is ezt a problémakört. Ugyanakkor, nehéz feladat néhány sorban összefoglalni ezt a jelenséget, amely sokunk életét befolyásolta, ahogy írtad " rányomta a bélyegét" életünk rengeteg területére.
Az én történetemről annyit, hogy talán hozzád hasonlóan, az alkoholizmus jelen volt a családomban, szinte minden apai-ági felmenőm küzdött ezzel a problémával, valamilyen formában és küzd a mai napig. Én harminckét évesen jutottam el, arra markáns és mindent elsöprő mélypontra, amely végül annak az irányába vitt, hogy mindent megváltoztassak az életemben. Ennek a változásnak a kiindulópontja és később igen erős alapja, a komlói terápiába való megérkezésem volt. Ott 14 hónapot töltöttem, a Leo Amici rehabilitációs intézetben, azon dolgozva, hogy lebontsam az alapokig és újra strukturáljam mindazt, amit mind a családi mintáimon keresztül, mind pedig az addigi saját tapasztalataim által megéltem. Megtanultam, hogy mi is ez az egész betegség, amit nem tudok megfogni, ami megmérgezi mindennapjaimat, kapcsolataimat és elveszi tőlem a lehetőségét annak, hogy irányítsam az életemet. A terápia után 12 lépéses önsegítő közösségekhez csatlakoztam. Olyan anonim csoportokhoz, mint az Anonim Alkoholisták, vagy a Narcotics Anonymous, ahol megtapasztalhattam a józanság ajándékát és ma is tanulhatom azt, hogy hogyan éljek alkoholistaként, józanon. Igazán felemelő és igaz dolgokkal találkoztam ezekben a közösségekben. Nem tukmáltak rám semmit, nem mondták meg hogy mit tegyek, csak arról beszéltek ezek a felépülő anyagosok, hogy ők hogyan birkóztak meg a saját problémáikkal, nehézségeikkel a józanodásuk útján.
Azt gondolom manapság, hogy sokféle út vezethet ahhoz, hogy valaki megszabaduljon a függőség szorításából, és az a nézőpont, amiről én be tudok számolni, nem kizárólagos. Ugyanakkor tény, hogy manapság ezek a közösségek jelentik a legmeghatározóbb és elsődleges segítségkérési formát a “nyugati társadalmakban” főleg, de szépen lassan talán itthon is. Szóval, amit leírok, nincs kőbe vésve, de én ezt az utat ismerem. Hozzáteszem, hogy pszichológiai tanulmányaim, inkább csak kiegészítik ez irányú tapasztalataimat és nem megcáfolják.
Tudni kell, hogy az alkoholizmus betegség. Egy progrediáló és gyakran halálos kimenetelű mentális, spirituális betegség, amibe alapvetően szokás is belehalni. Ezt te pontosan tudod.
A másik dolog, hogy manapság a függőséget rendszerproblémaként kezeljük, ami azt jelenti, hogy családi-kapcsolati alapjai vannak. Ez elsősorban, a már említett transzgenerációs minták, hozott gyermekkori sérülések, kötődések , anya-gyermek kapcsolat stb. mentén kialakult maladaptív működéseket jelent. Magyarán, a helyzet az, hogy maga a mértéktelen alkohol vagy szerhasználat, tulajdonképpen csak a tünet. Ebből viszont az következik, hogy a használt szer "letétele", mindössze belépő, egy felépülési munkához, ami a függő önátalakító, önmeghaladó, ha úgy tetszik önfejlesztő józanságmunkáját jelenti.
Az alkoholizmusból meggyógyulni nem lehet. Ugyanakkor felépülésbe lehet kerülni az aktív szerhasználatból és teljes életet lehet élni. Ez eleinte, mondjuk az első évben/években, komolyabb erőfeszítéseket és belső munkát igényel, de idővel persze rutinná is válik, mint minden, amit megtanulsz. Nem valamiféle "mindennapi küzdelemként" kell elképzelned, hanem inkább mint identitást, hogy a személy tudja magáról, hogy függő és felépülésben akar lenni, aminek megvannak a maga szabályai és ajánlásai arra vonatkozóan, hogy hogyan érdemes csinálni, elkerülve a visszaesést például, ami általában része is ezeknek az utaknak.
A rossz hír számodra az, hogy a függőt/ alkoholistát befolyásolni, megváltoztatni, vagy ahogy te írtad "megmenteni", véleményem szerint nem lehet. A legalapvetőbb kiindulópontja a változásnak az, hogy a személy beismeri problémáját, illetve felismeri azt, hogy nem tudja irányítani szerhasználatát és hogy ez milyen áldozatokkal jár. Ezt, jellemzően (ahogy pl az én esetemben is), egy komolyabb lelki/ testi/ érzelmi mélypont szokta megelőzni. Lefordítva ez annyit tesz, hogy ha valaki függő (nem tudom, hogy akiről te beszélsz, milyen stádiumban lehet), addig fog inni/ drogozni, amíg tud. Ez nem azért van, mert inni akar vagy mert rossz ember, vagy gyenge akaratú, hanem ez a betegség természetéből fakad. Az alkohol meghamisítja az észlelést. A szerhasználónak vakfoltja van önmagára és jellegzetesen függő működéseire. Azt gondolja, hogy ez “még belefér" vagy hogy "majd most máshogy fogom csinálni” stb. “most csak egy sört iszom meg”, de nem tudja irányítani. Az önátverés bármeddig elodázható, főleg abban az esetben, ha vannak emberek mellette, aki igyekeznek "megmenteni". Engem rengetegszer "mentettek meg",. Voltak elnézőek velem, húztak ki a szarból, századszorra is. Egészen addig, amíg végül mindenki elfordult tőlem, bezárultak az ajtók, elzáródtak a csapok, anyagi és lelki források és döntenem kellett, hogy megyek tovább a keserű végig, vagy megoldást keresek.
Amit még hozzáfűznék, hogy a változás mindig az adott személy aktív bevonásával, cselekvésével kezdődik. Ezen a téren nincs orvos-kezelt viszony.Nem szabad kivenni a felelősséget a függő kezéből. Utat, megoldást, módszert kell neki mutatni, de neki kell mindezt meglépnie. Ezt felénk úgy is mondják, hogy nem vagy felelős a függőségedért (betegségedért), de felelős vagy a felépülésedért. Vagyis neki kell felállnia.
De azt hiszem sok a duma kicsit, nem is vagyok túl összeszedett, két órát aludtam, melóztam.
Csatolok neked néhány irodalmat, amit ha úgy érzed olvass el. Segíthet képet kapni a megoldásokról, illetve arról , amit itt igyekeztem röviden vázolni.
Ha további, konkrét lépésekben lenne segítségre szükséged, keress meg nyugodtan. Sok kiváló szakembert és intézményt ismerek, ha az embered egyszer rászánja magát, hogy kezdjen valamit a problémájával.
Remélem tudtam segíteni.
Ölellek!.
